Koboldka

Repednek a falak, összedől a ház 
de mondjad rám ezentúl majd ki vigyáz 
szétnyílt csontjaidon a szél furulyáz, 

Hótakaróból von rád hideget a tél 
elkerüli az emlék is hogyha fél, 
talpnyomaikban már a sár sem él. 

Tapogatózva a múltban fehér bottalan, 
ablakok nélkül a fény is hasztalan. 

Kéményeden elszívtuk a békepipát, 
gerendádon pókok szövik a mintát 

Mállanak a kövek, szétszakadt a váz 
de mondjad rám ezentúl majd ki vigyáz